“Minden, amit mondani akartam, a zenémben van. Ha eszembe jutna még valami – írok egy dalt” – vallja Paul McCartney, aki ma ünnepli 82. születésnapját!
Az ünnepelt Sir Paul bejelentette azt is, hogy hamarosan újra turnéra indul – jelentette a PA Media/DPA és az AFP hírügynökség. Az egykori Batle két év szünet után hazájában is fellép, ahol legutóbb 2022-ben, a Glastonbury fesztiválon adott koncertet.

A 82 éves zenész bejelentette, hogy idén decemberben folytatja Got Back turnéját Londonban és Manchesterben. “Izgatott vagyok, hogy 2024-et koncertekkel zárhatom” – mondta Sir Paul, aki december 14-én és 15-én Co-Op Arénában – , december 18-án és 19-én pedig a londoni O2 Arénában lép színpadra. A koncerteken McCartney egész karrierje zenei repertoárjából válogat, így szóló előadóként írt dalai mellett felcsendülnek a Beatles és a Wings slágerei is.
Az Egyesült Királyság után a turné Franciaországban és Spanyolországban folytatódik – a zenész videóüzenetben jelentette be, hogy két koncertet is ad Párizsban, december 4-én és 5-én, a Défense Arénában, Európa legnagyobb koncerttermében, ahol 2018-ban a zenekarával 40 ezer fős közönség előtt adott koncertet.
Korábban McCartney bejelentette, hogy októberben koncertet ad Uruguayban, Argentínában, Chilében és Peruban is. A Got Back turné 2022-ben kezdődött az USA-ban, 16 koncerttel, majd következett Glastonbury. 2023-ban McCartney 18 koncertet adott Ausztráliában, Mexikóban és Brazíliában.