Júniusban is közlekednek nosztalgiajáratok Budapesten, a muzeális korú buszok, trolik, villamosok mellett az érdeklődők a fővárosi nosztalgiaautóbusz-flotta legegyedibb darabján, egy Ikarus kabrióbuszon is utazhatnak majd – derül ki a Budapesti Központ Központ, a BKK és a BKV közös közleményéből.

A klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is az érdeklődők szolgálatába áll júniusban.
Szombaton a N109-es busz vonalán közlekedik majd a több mint ötven éve gyártott, az egykori Német Demokratikus Köztársaságban (NDK) használt , 2017-ben átalakított kabrióbusz.

Ugyancsak szombaton a pesti rakparton, az N2-es vonalon a BVVV L típusú motorkocsik képviselője, a 436-os pályaszámú villamos közlekedik. A típus első darabjai több mint száz éve, 1913-ban bukkantak fel a síneken. Továbbá N38-as jelzéssel, a Blaha Lujza tér és a Hungária kocsiszín között közlekedik a kétirányú Bengáli és a 1820-as villamosmatuzsálem, ami a 20. század elejétől egészen a hetvenes évekig vett részt a mindennapi forgalomban.

A Nagykörúton a Combinok előtti, a körútra egykoron jellemző járműtípusokkal lehet majd utazni szombaton.

Vasárnap a budai Duna-parton, az N19-es vonalon az 1908-ban gyártott, majd 1987-ben eredeti formájára helyreállított villamossal lehet utazni. Az elefántcsont-meggypiros színű, egyirányú Bengáli is útra kel aznap, a Szent János Kórház és a Csóka utca között közlekedik majd az N18-as vonalon. Az N4-es busz ezen a vasárnapon is várja az érdeklődőket, a Zugligeti Libegő és az Erzsébet királyné útja között egy olyan Ikarus-busszal találkozhatnak az utasok, ami évekig meghatározó eleme volt a budapesti utcaképnek – olvasható a közleményben.

Június 20-án az N2-es vonalon a 1522-es pályaszámú 1939-es gyártású villamos közlekedik majd. A jármű egyik technikai érdekessége, hogy nincs légfékrendszere, tehát villamosfékkel lassítható, és úgynevezett racsnis kézifékkel tartható álló helyzetben.

A Múzeumok Éjszakáján közlekedik majd az N36-os villamos a Keleti pályaudvar és a Kápolna utca között, érintve a Közlekedési Múzeum ideiglenes kiállítását az Eiffel műhelyháznál. De autóbusz- és trolikülönlegességek is feltűnnek majd, az est egyik látványossága az Ikarus 60 autóbusz lesz, amely az N1-es vonalon, többek között az Andrássy úton és a Lánchídon, a Keleti pályaudvar érintésével közlekedik.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az Ikarus 60 autóbuszon és az Ikarus 60T trolibuszon a férőhelyek korlátozott száma miatt járművenként legfeljebb 21 utas, kizárólag ülőhelyeken utazhat. Igény esetén minden megállóban megállnak ezek a járművek, így a leszállás bárhol lehetséges, felszállni azonban kizárólag a Keleti pályaudvar végállomáson lehet. A jegyek a helyszínen tartózkodó utaskoordinátornál vásárolhatók meg aznap este és éjjel.

A nosztalgiajáratokra, így az N1-es buszra, az N36-os villamosra, valamint az N7679-es trolira nem érvényes a Múzeumok Éjszakája-karszalag, azzal csak a több vonalon közlekedő Múzeumbuszok vehetők igénybe.

Június 21-én, vasárnap az N19-es villamos vonalán azzal a villamossal lehet utazni, ami még Hollandiába is eljutott az elmúlt évtizedekben. A motorkocsi az 1981-es budapesti selejtezését követően egy amszterdami magángyűjtőhöz került, és több alkalommal is közlekedett a holland városban nosztalgia jelleggel. A 2004-ben vásárolta vissza, majd a budapesti villamosközlekedés 125. évfordulójára újították fel. Az N4-es busz ezen a vasárnapon is várja az utasokat, Zugliget és az Erzsébet királyné útja között közlekedik a járat.
Június 24-én, szerdán a fogaskerekű fennállásának 152. évfordulóján a bécsi gyártmányú, zöld színű pótkocsival lehet utazni a Városmajor és a Széchenyi-hegy között.

A jármű az elmúlt több mint másfél évszázad alatt jópárszor kapaszkodott fel a hegyre, és olyan utasai is voltak, mint Jókai Mór. Az író svábhegyi villájának kertje 1975 óta természetvédelmi területet, 2007 óta pedig védett történeti kert.

A hónap utolsó szombatján, június 28-án az N2-es vonalon az FVV Csuklóssal, azaz a Bengálival lehet majd utazni. A budai oldalon pedig 29-én, vasárnap lehet nosztalgiavillamosra szállni, az idén már 119 éves 1820-as pályaszámú S típusú villamos közlekedik majd az N19-es vonalon. Ezen a hétvégén is várja majd az utasokat az N4-es nosztalgiabusz, amivel a Zugligeti Libegő is megközelíthető.

A nosztalgiajáratokra érvényes jegyek a BudapestGO alkalmazásban, továbbá bármelyik BKK ügyfélközpontban, pénztárban, illetve a nosztalgiajáratok személyzeténél vásárolhatók meg, akiknél bankkártyával is lehet fizetni.

Forrás: MTI

Fotó: bkk.hu

West End Girls - a dal, amely 40 éve a londoni éjszakából a zenei élet élvonalába juttatta a Pet Shop Boys-t

Danny Zuko és Sandy Olsson 43 éve hódították meg az amerikai kislemezlistát

Dolph Lundgren az öttusa nagykövete

Ma van a jegestea napja

Ritka Pink Floyd-felvétel vált elérhetővé

Komoly szigorításokat vezet be a FIFA a labdarúgó-világbajnokságon

Virtuálisan látogatható Silvio Berlusconi egykori szardíniai villája

A Deep Purple új kislemezzel és videóval jelentkezett: itt a „Diablo”

Megjelent Gallai Péter posztumusz lemeze

23 éve a Led Zeppelin vezette az amerikai albumlistát

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő