A dublini környezetvédelmi világkonferencia javaslatára, 1992-ben az ENSZ 47. ülésszaka március 22-ét a víz világnapjává nyilvánította, és 1993 óta ünnepeljük. Az idei világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a felszín alatti vizek fontoságára. A Föld órája kezdeményezés, eredetileg azzal a céllal indult 2007-ben Ausztráliából, hogy az éghajlatváltozásra és annak negatív hatásaira irányítsa bolygónk lakosságának figyelmét – írja a WWF.

Ma  egy órára világszerte lekapcsolják az épületek, nevezetességek díszvilágítását. A világ legnagyobb önkéntes akciója a természeti értékekre és azok megóvására, ezzel együtt pedig a fenntartható életmódra helyezi a hangsúlyt.
Idén, ennek jegyében március 22-én 20:30-kor “kapcsolunk ki” egy órára. De a Föld órája nem csupán erről szól: ezen a napon ünnepeljük éltető vizeinket is, hiszen március 22-én van a víz világnapja.

A víz világnapjával szeretnék felhívja a figyelmet arra is, hogy jelenleg is több mint 2 milliárd ember él biztonságos vízhozzáférés nélkül; több mint 3 milliárd ember függ az országhatárokat átszelő vizektől. Ennek ellenére napjainkban csak 24 országnak van együttműködési megállapodása a víz közös használatáról – írja a vízvilágnap.hu.

A világnap egyik fő célja, hogy cselekvésre buzdítson.

Emellett a víz világnapja felhívj a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére is, illetve igyekszik rávenni arra mindenkit, hogy gondolkodjon el azon, mit jelent számára a víz, hogy milyen értéket képvisel. A háztartásokban, az iskolákban, a munkahelyeken a víz jelenthet egészséget, higiéniát, emberi méltóságot, termelékenységet.
Vallási, kulturális és spirituális helyeken a víz az összekötő kapocs a teremtés, az egyén és a közösség között.

A 2025-ös víz világnap fő témája: „Őrizzük meg gleccsereinket!”

2022 decemberében az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely 2025-öt a Gleccserek Megőrzésének Nemzetközi Évévé nyilvánítja, valamint kihirdette, hogy 2025-től kezdődően minden év március 21-e a Gleccserek Világnapja lesz – írj a vízvilágnap.hu.

Fotó: Pexels/Pixabay

Hétvégén kezdődik a téli időszámítás

48 éves lett Robin Gibb egyik kedvenc Bee Gees dala

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Több mint négy évtizeddel ezelőtt nagyot alkotott a Wham!

56 éves a Led Zeppelin II

Forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell számítani az ünnepen rendezvények miatt

Bélyegen és újra kiadott lemezeken az 50 éves East együttes

A vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat

Kit látna Debbie Harry szerepében Debbie Harry?

Mick Jagger és Melanie Hamrick - hivatalosan, jegyespárként először együtt a vörös szőnyegen

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő