Néhány éve a koronavírus járvány kirobbanása, világszerteátalakította nem csak a posta, de a csomagküldő szolgálatok munkáját is. A pandémia idején, pedig néha úgy vártuk a postást, az ételfutárt vagy a csomagkézbesítőt, mint a Mikulást. A legkevesebb, hogy most, amikor már túl vagyunk a pandámián, továbbra sem feledkezzünk meg róluk, és megünnepeljük őket.

Február 16. az Európai Unió javaslatára a lett a postások és a futárok nemzetközi napja. A hírvivők és futárok már a régmúlt korokban is nagyon fontos feladatot láttak el, a munkájuk pedig egyáltalán nem volt veszélytelen.

Már az ókori Rómában, Görögországban, Egyiptomban, Perzsiában és Kínában is működött jól kiépített „postaszolgálat”, amely főleg az uralkodókat szolgálta ki.  A futárok akár gyalogosan, akár lovon, ha kellett egymást váltva szállították a fontos híreket. Az első postatörténeti irat i.e. 255-ből, Egyiptomból származik.

Annak ellenére, hogy a levél és képeslap küldés szokása sajnos már megkopott, a postások és futárok ma, az Internet korában is nélkülözhetetlenek. Kinek mikor érkezik a következő csomagja?

Fotó: Pexels/Rrdne Stock Project

Kalapács alá kerül Brian Jones levele, amelyben a Rolling Stoneshoz hívja Charlie Wattsot

Jean-Claude Van Damme japán jakuzafilmmel tér vissza a harcművészeti műfajhoz

A Deep Purple elhalasztja brit és európai turnéját

„Nagyra értékelnénk, ha tekintettel lennének ránk, és jelentősen halkabbra vennék a zenét” – személyes tárgyain keresztül leshetünk be David Bowie életébe

„Csak szünetet tartottam” - Brian May nem mondott le a Queen-nel közös turnékról

37 éve a Roxette másodszor is bevette az amerikai slágerlistát

Elvis 66 éve csinált amerikai slágert egy olasz klasszikusból a brit slágerlistán

Az „Én vagyok Rocky” című film elmeséli hogyan küzdött meg a fiatal Sylvester Stallone a főhőse szerepéért

Az a-ha énekese új kislemez és videó – „If I Ever See Your Face Again”

Vitatott árverésen kelt el George Michael „Faith” című videóklipjében használt gitárja

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő