A nyolcvan alkotásból álló kollekcióból ötvenöt tárul a látogatók elé a Balaton festőjének művei közül.

A szervezők hétfői közleménye szerin az Egry József – Lebegés a fénytérben című tárlatot a ResoArt Alapítvány magángyűjteményéből válogatták. Mint kiemelték, a kiállítás révén minden eddiginél átfogóbban ismerheti meg a közönség az alkotót.
“A tárlat végigvezeti a látogatót Egry József művészi fejlődésének minden fontos állomásán, miközben felfedi a modern magyar festészet lényegét is. Egry képei ma is frissek, erősen hangulati és érzelmi töltetű modernizmusuk révén pedig időtállóak”

– idézi a közlemény Sipos Annát, a kiállítás kurátorát, aki hozzátette: a tárlat összeállításakor fontos szempont volt, hogy a főművek mellett a művész korai, kevésbé ismert alkotásai is helyet kapjanak.

A közleményben felidézik, hogy Egry már az 1900-as évek elején elkezdte kialakítani egyedi festői világát, népi életképeit később felváltották a kemény fizikai munkát végző férfiak alakjai. Aztán jött a világháború és 1916-ban egy mindent megváltoztató találkozás feleségével, Juliskával. A művész alatt beszakadt a jég egy katonai gyakorlat során. Tüdőgyulladással került a badacsonyi kórházba, ahol nemcsak a gyógyulás, hanem az ápolónő, Juliska személyében a szerelem is várta, a magyar tengerben pedig megtalálta új művészi témáját.

Ettől kezdve a művész a Balatonnál töltötte élete nagy részét és az inspirációt is e táj adta neki. Egy-egy jelenséggel hónapokon keresztül foglalkozott, s csak azután kezdett munkához, ha a látványt teljesen feldolgozta magában. Tájképei a természet és az atmoszférikus fényjelenségek megfigyelésére épültek – teszik hozzá.

A közlemény szerint Szabó András üzletember és műgyűjtő, a budapesti ResoArt villa tulajdonosa és társa, Költő Magdolna 2005-ben vásárolták meg első balatoni témájú Egry-képüket, a húsz éve tartó műgyűjtői munka eredménye a Magyarországon mára egyedülálló gyűjtemény.

Az Egry József – Lebegés a fénytérben / Válogatás a ResoArt Gyűjteményből című kiállítás június 21-éig tekinthető meg a Vaszary Galériában.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Katona Tibor

 

36 éve a "Nothing Compares To You" az amerikai slágerlistát is bevette

"A Concert For Life" – 34 éve zenésztársai Freddie Mercury-ra emlékeztek

Egészségügyi okokból törölte indiai turnéját a Scorpions

36 éve mindenki Blondie-nak akart telefonálni

34 éve a Def Leppard az ötös szám bűvöletében tarolt

Az Iron Maiden számára a rajongók az elsők – a hírnév másodlagos

Egy vacsora áráért kelt el egy több mint egymillió dollárra becsült Picasso-festményt

Kiderült, milyen zenére táncolt szívesen II. Erzsébet

Rekordot dönthet a Michael

Svájci zenészek barlangkoncerttel hívták fel a figyelmet a gleccserek eltűnésének veszélyére

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő