Mary Austin, Freddie Mercury egykori nagy szerelme, akit haláig a legközelebb érzett magához, eladja a Queen frontemberének londoni otthonát. A házat, amely most kerül először az ingatlanpiacra, mióta a Mercury 1980-ban megvette, 30 millió fontért hirdették meg.

Mercury halála után 1991-ben, egykori jegyese, Mary Austin örökölte a Garden Lodge-ként ismerttá vált, nyolc hálószobás ingatlant, amely az elegáns londoni Kensington negyed szívében található. “Rád hagytam a házat, mert te lettél volna az a nő, akit elvettem volna, és jog szerint ez mindenképpen a tiéd lett volna” – állítólag ezeket a szavakat intézte Mary-hez Freddie Mercury, nem sokkal a halála előtt. Több mint három évtized után, Mary most készen áll megválni a háztól, amelynek eladásával a brit ingatlanközvetítő céget, a Knight Frankot bízta meg.

“Ez a ház a legcsodálatosabb emlékekkel teli doboz, mert minden szobában annyi szeretet és meghittség van” – áll Austin sajtóközleményében.
“Élvezet volt itt élni, és sok szép emlék köt ide. Most, hogy üres, visszarepít azokhoz a pillanatokhoz, amikor először megnéztük. Azóta, hogy Freddie-vel először átléptünk a legendás zöld kapun, ez a béke sziget, egy igazi alkotó művész otthona, most pedig eljött az idő, hogy átadjam ezt a békés érzést egy következő embernek” – teszi hozzá Mary Austin.

2023. szeptemberében Mary Freddie Mercury több száz személyes tárgyát bocsátotta aukcióra a házból, köztük a kedvenc zongoráját, amelyen majdnem az összes művét komponálta; a csillogó flitteres, fellépőruhákat, az ikonikus koronát és a hozzá tartozó palástot, amelyeket a Queen utolsó turnéján, 1986-ban viselt.

Fotó: Knight Frank

Augusztusban is nosztalgiajáratok indít a BKK

Továbbra sem kívánatosak a mobilok az Iron Maiden koncertjein

Koncertsorozattal ünnepel az 50 éves Foreigner

Újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj

Rekordszámú gólyafiókát gyűrűztek meg az idén országszerte

Ismét elhalasztották a Balaton-átúszást

„DCJ STÍLUSGYAKORLAT” lett Magyarország Tortája

Közösségi virágkocsi is készül az idén a debreceni virágkarneválra

1978-as sikeralbuma újrakiadásával ünnepel a Talking Heads

30 000 fontért kelhet el egy garázsvásáron vásárolt Dali festmény

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő