„A szavakat még mindig keressük és egy darabig nem is biztos, hogy találni fogjuk.” Minden idők eddigi legnagyobb magyar nézőszámát hozta a Bagossy Brothers Company Csillag az égen című csíksomlyói koncertje.

A gyergyószentmiklósi zenekar számára különösen fontos volt ez az esemény, hiszen szülőföldjük szívében léphettek fel ekkora tömeg előtt. A búcsúnyi tömeget szám szerint néhány kíváncsi medve is növelte volna, ha a vadőrök nem terelik vissza a kifinomult zenei ízlésű vadakat az erdőbe. Az izgalmakat fokozandó két műértő maci az előadás közben, a backstage irányából kívánta megközelíteni a rendezvényt.

A csíksomlyói nyeregben tartotta Csillag az égen című műsorának egyetlen erdélyi bemutatóját a Bagossy Brothers Company. A műsorban Molnár Szabolcs prímás hangszerelésében autentikus, népzenei hangzásban szólalnak meg a zenekar dalai. A zenekart ezeken a koncerteken négy népzenész, Antal Csenge népdalénekesnő és 22 néptáncos egészíti ki. A koreográfiákat Berecz István és Szabó Kincső készítették, míg a dalok és történések dramaturgiai ívét rendezőként Vecsei H. Miklós alkotta meg. „Egy olyan előadást hoztunk létre, amiben a Bagossy-dalok népzenei hangszerelésben szólalnak meg, ahol a szövegvilágba illeszkednek a népi igazságok. Egy történet keretein belül képzeltük el ennek a megosztását, melynek elmesélésében a tánckar is segít. Népzenészek, néptáncosok, és egy marék Bagossy” – meséli Bagossy Norbi.

Fotó: Hegyi Júlia Lily

Hét évtizeddel ezelőtt vezette először az amerikai slágerlistát a Király

36 éve a "Nothing Compares To You" az amerikai slágerlistát is bevette

"A Concert For Life" – 34 éve zenésztársai Freddie Mercury-ra emlékeztek

Egészségügyi okokból törölte indiai turnéját a Scorpions

36 éve mindenki Blondie-nak akart telefonálni

34 éve a Def Leppard az ötös szám bűvöletében tarolt

Az Iron Maiden számára a rajongók az elsők – a hírnév másodlagos

Egy vacsora áráért kelt el egy több mint egymillió dollárra becsült Picasso-festményt

Kiderült, milyen zenére táncolt szívesen II. Erzsébet

Rekordot dönthet a Michael

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő