Az MME Élőhelyvédelmi Szakosztálya által hagyományteremtő jelleggel meghirdetett Év élőhelye programmal a civil természetvédelmi szervezet évről évre egy-egy élőhelytípust szeretne közelebb hozni az emberekhez, bemutatva szépségüket, jelentőségüket, élővilágukat, megvizsgálni az adott helyek állapotjavításának lehetőségeit, és el is végezni ilyen beavatkozásokat.

A fáslegelő olyan őshonos fákkal tarkított gyepterület, ahol a fák egymástól távolabb helyezkednek el, ezáltal koronájuk terebélyes, alattuk pedig a jószág legelése nyomán nincs cserjeszint vagy sűrű újulat.

Az elmúlt korok pásztorai nagyra becsülték a nyári kánikulában hűs árnyékot, ősszel vadgyümölcsöt vagy a jószágnak takarmányt adó vén fákat, ezeket tudatosan kímélték, vigyáztak rájuk.
Az ősi tisztelet maradványai még ma is érezhetőek, az öreg fáslegelők famatuzsálemei sokszor félig korhadtan, csúcsszáradtan is a helyükön maradnak.

Vannak rokon élőhelyei, ezekre szintén a szórtan álló idős fák jellemzőek, ilyen többek között a fáskaszáló, a kaszálógyümölcsös, a szelídgesztenyeliget.

Hazánk területén nem egyforma sűrűségben találunk fáslegelőket. Híresen szépek díszítik az Alföld hajdan vízjárta tájait – Túristvándi, Eperjeske, Tiszabecs, Tiszaigar-, a megmaradt dél-alföldi pusztákat, mint Bélmegyer, Tolnát (Bogyiszló), Baranyát (Csokonyavisonta). Viszonylag gyakoriak a középhegységeinkben, a Zempléntől egészen a Bakonyig. Egyes országrészekben (Szatmár-Bereg, Őrség, Balaton-felvidék) tájképalkotók.

A legeltetéses állattartás visszaszorulásával, szinte teljes megszűntével azonban olyan cserjésedési folyamatok indultak el, melyek már középtávon fenyegetik az idős faóriásokat és ezt a különleges, fajgazdag élőhelytípust – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images