A Rolling Stones legendás dalszerzőpárosa, Mick Jagger és Keith Richards szerint a mesterséges intelligencia hasznos eszköz lehet, de semmiképpen sem válhat az alkotói munka helyettesítőjévé. A Billboard magazinnak adott interjújukban a zenekar két ikonikus tagja – akiket a rajongók csak Glimmer Twins néven emlegetnek – arról beszélt, hogy aggasztónak tartják az MI térnyerését a zenekészítésben.

Mick Jagger és Keith Richards úgy vélik, a technológiának csak akkor van létjogosultsága, ha az alkotó saját ötleteit és kreativitását használja fel – minden más szerintük egyszerűen lustaság.

„Nyilvánvalóan nem szeretném, ha a mesterséges intelligencia utánozná a hangomat vagy a hangszeres játékomat, és a zenekar sem szeretné ezt” – mondta Mick Jagger. „Nem akarom, hogy olyan dalok jelenjenek meg, amelyek pontosan úgy szólnak, mint a Rolling Stones. Ez egyértelműen helytelen. Ha valaki mesterséges intelligenciával akar zenét készíteni, tegye – de legyen eredeti, legyen benne saját ötlet és egyéni látásmód. Ma már vannak, akik a nulláról generálnak Rolling Stones-stílusú dalokat. Egy valódi alkotó azonban nem ezt tenné” – véli Mick Jagger

Keith Richards hasonlóan látja a helyzetet.

„Sokkal szívesebben hallgatok valami újat és eredetit” – fogalmazott a Stones gitárosa. „A zenében sokkal több lehetőség rejlik annál, mint hogy saját magát másolja. Ez nem Beethoven vagy Bach – bár kétségem sincs, hogy a mesterséges intelligencia ezt is képes lenne reprodukálni. De mi értelme lenne? Nekünk új ötletekre van szükségünk, nem újabb és újabb másolatokra. A világban bőven akad még eredetiség, nincs szükség arra, hogy gyerekdalokat vagy régi slágereket másolgassunk.”

Deepfake? Jöhet, ha kreatív célokat szolgál

Bár az MI által generált zenével kapcsolatban fenntartásaik vannak, a deepfake technológiával már egészen más a helyzet. A Rolling Stones legutóbbi albumáról, a Foreign Tongues című lemez In the Stars című dalához készült videóklipben ezt a megoldást alkalmazták.

A klipben valódi zenészek játszottak a hangszereken, ám arcukat digitálisan úgy alakították át, hogy a zenekar tagjaira hasonlítsanak, méghozzá úgy, ahogy közel ötven évvel ezelőtt kinéztek.

„A zenészek valódi muzsikusok voltak, akik egy kicsit emlékeztettek az 1968-as Rolling Stonesra” – mesélte Jagger. „Valójában csak az arcokat módosították. Először az enyémen dolgoztak, de nem teljesen hasonlított rám – inkább valamelyik gyerekemre, amikor huszonhárom éves volt. Aztán megláttam Ronnie-t, és azt mondtam a csapatnak: ‘Ez inkább Jeff Beckre hasonlít.’ Úgyhogy még finomítaniuk kellett rajta.”

Richards mindehhez csak ennyit tett hozzá nevetve:

„Azt mondtam: ‘Nagyon klassz. Bárcsak most is így néznék ki.’”

Fotó:  Adrian Edwards/GC Images/Getty Images

A Király nem csak a zenébe adta bele szívét-lelkét

Isten éltesse Carlos Santanát!

Mick Jagger és Keith Richards: A mesterséges intelligencia nem helyettesítheti a kreativitást

Hatvan év után az angolok újra újra szereztek a foci VB-n

58 évvel ezelőtt Ringo ujjai nem bírták -és ennek a mai napig nyoma van

Tíz korai, eddig kiadatlan David Bowie-felvétel jelenik meg szeptemberben

55 éve bukkant fel a sárga tengeralattjáró a brit mozikban

Eddie bebiztosítja a jövőjét

Filmtörténelmet írt a Michael

Argentína is döntős

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő