Nárcisznapot tartanak Európa legnagyobb összefüggő nárciszmezejének virágzása alkalmából április 27-én Babócsán.  A szervező Babócsáért Egyesület a Facebook-oldalán adta hírül, hogy a Somogy vármegyei település Basa-kertjében immár 26. alkalommal várják a páratlan látványosság iránt érdeklődőket.

A rendszerint látogatók ezreit vonzó egynapos fesztivál programjai között lesz játszóház, végvári forgatag, íjászat, kézműves vásár, főzőverseny, táncelőadás és több koncert is.
A település honlapja szerint a rendezvény helyszíne, a Basa-kert onnan kapta a nevét, hogy a história szerint a török hódoltság idején 13 hektáros területét a helyi basa ültette be nárcisszal háremhölgyei gyönyörködtetésére.
Azóta évszázadokon át minden tavasszal csillagos nárciszok sokasága nyílik, néhány napra beborítva, illatfelhőbe burkolva a község határában található, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által védetté nyilvánított mezőt.

Forrás: MTI

Fotó: Pexels/Julia Filirovska

Boldog anyák napját minden anyukának és a nagymamánal!

46 éve a „Szombat esti láz” a slágerlistákat is meghódította

Peter Srámek Delhusa Gjonnal készítette el anyák napi dalát

130 perc tömör történelem: Csepregi Éva életműkoncertje éjféltől elérhető

Neil Young nem pihen

A héten került a mozikba A boldogság ügynöke című film

Fonogram-életműdíjat kapott az idén 50 éves EDDA Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András "Indián"

A világsztár magyar zongorazseni újra az MVM Dome-ban

„Rebel Yell” -egy új nézőpontból

37 éves Whitney Houston egyik legnagyobb slágere

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő