Az új-zélandi filmrendező tiszteletbeli Arany Pálma-díjat vehet át a Cannes-i Filmfesztivál 79. kiadásának nyitóünnepségén – jelentette az Agence France-Presse a szervezőkre hivatkozva.

„Az, hogy Cannes-ban átvehetem a tiszteletbeli Arany Pálmát, pályafutásom egyik legfontosabb pillanata lesz” – mondta a 64 éves rendező.

2021. május 13-án, a cannes-i Palais des Festivals et des Congrès épületében mindössze 26 perc alatt az akkor még viszonylag kevéssé ismert rendező élete örökre megváltozott: hét hónappal a hivatalos premier előtt itt vetítették le először exkluzívan A Gyűrűk ura: a Gyűrű szövetsége első jeleneteit. Ezzel vette kezdetét a filmtrilógia, amely később összesen 17 Oscar-díjat nyert.

A fesztivál elnöke, Iris Knobloch hangsúlyozta, hogy külön öröm számukra, hogy már a nyitóesten leróhatják tiszteletüket „a határtalan képzelőerővel rendelkező rendező előtt, aki új rangot adott a hősi fantasy műfajának”.

Jackson az elmúlt 12 évben, A hobbit: Az öt sereg csatája bemutatója óta nem készített újabb játékfilmet, és elsősorban dokumentumfilmes projekteknek szentelte idejét.
A cannes-i filmfesztivál május 12-én kezdődik és május 23-ig tart. Tavaly a tiszteletbeli Arany Pálma-díjat Robert De Niro kapta.

Fotó: Frazer Harrison/Getty Images

36 éve a "Nothing Compares To You" az amerikai slágerlistát is bevette

"A Concert For Life" – 34 éve zenésztársai Freddie Mercury-ra emlékeztek

Egészségügyi okokból törölte indiai turnéját a Scorpions

36 éve mindenki Blondie-nak akart telefonálni

34 éve a Def Leppard az ötös szám bűvöletében tarolt

Az Iron Maiden számára a rajongók az elsők – a hírnév másodlagos

Egy vacsora áráért kelt el egy több mint egymillió dollárra becsült Picasso-festményt

Kiderült, milyen zenére táncolt szívesen II. Erzsébet

Rekordot dönthet a Michael

Svájci zenészek barlangkoncerttel hívták fel a figyelmet a gleccserek eltűnésének veszélyére

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő