1979. december 7-én a The Police másodszor jutott fel a brit kislemez lista csúcsára. A sikert a „Walking on the Moon“ című slágerüknek köszönhették.

A dal teljesen a kettes szám „bűvkörében” mozgott, hiszen a zenekar második, „Reggatta De Blanc“ című stúdióalbumán kapott helyet, amelyről a második kislemezként jelent meg, hogy másodszorra is a slágerlista élére repítse Stingéket.  A „Walking on the Moon“ –hoz készült klipet a The Police stílusosan nem máshol, mint a Kennydy Űrközpontban forgatta.

A „Walking On The Moon” születéséről Sting két eltérő történettel is szolgált az évek során. Nem sokkal a dal megjelenését követően, 1981-ben egy interjúban arról beszélt, hogy egy müncheni koncert után, részegen pattant ki a fejéből a dal ötlete, amire még másnap(osan) is emlékezett, és meg is írta. 2003-ban megjelent életrajzában pedig azt írj, hogy a „Walking On The Moon”-t az első barátnője, Deborah ihlette, az érzés, amikor az ember felhőtlenül szerelmes és a fellegekben jár.

Fotó: John Rodgers/Redferns/Getty Images

Tíz év után új albummal tér vissza a Blondie

A Rolling Stones öt új dallal egészíti ki idén megjelent lemezét

Joni Mitchell 62 év után amerikai állampolgár lett

36 éve a Def Leppard zenetörténelmet írt

43 éve robbant be a zenei szénára Cyndi Lauper

A nap, amikor egy patkány repítette első alkalommal a slágerlista csúcsára Michael Jacksont

Stevie Wonder több mint négy évtizeddel ezelőtt egy egyszerű üzenettel meghódította a slágerlistákat

Közel fél évszázados az AC/DC első koncertalbuma

42 éve a U2 "felemás" albuma a brit slágerlista élére állt

Jönnek a PszichoDívák

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő