2014. Február 11-én, a Queen lett az első zenekar Nagy-Britanniában, akinek több mint hatmillió példány kelt el egyetlen albumából, csak a szigetországban.

Az 1981-es “Greatest Hits” lemezen – nevéhez híven – a Queen a legnagyobb slágereit gyűjtötte össze mint a”We Are the Champions”, “Bohemian Rhapsody”, “We Will Rock You” vagy a “Don’t Stop Me Now”. A válogatás-lemez éveken át a legkeresettebb album volt Nagy-Britanniában, hét évvel ezelőtt azonban az „Official Charts Company”, hivatalosan is bejelentette, hogy a Queen „Greatest Hits” albuma minden harmadik brit háztartásban megtalálható.
A szigetországban így minden idők legnagyobb példányszámban eladott korongja a “Greatest Hits”, amelyből világszinten huszonötmillió példányt adtak el, ami a zenetörténelem egyik legsikeresebb albumává is teszi.

Közel négy évszázaddal ezelőtt jelent meg a Master Of Puppets

39 éve nagyot alkotott a Wham

51 éves a "The Dark Side of the Moon"

A Blondie és az Atomic 44 éve ugrott a slágerlisták élére

A Retro Rádióval három 3 napon át nyerhet belépőt a Hungária koncertjére, amit 30 év múlva is emlegetni fogunk!

A kanadai Xavier Dolan lesz a második legjelentősebb szekció zsűrijének elnöke Cannes-ban

Különleges kiadvánnyal ünnepli a "Pyromania" 40. évfordulóját a Def Lepard

Liam Neesonnal tér vissza a „Csupasz pisztoly”

Budapest, Eger és Pécs volt a kedvenc téli úticélunk

Pekingben jövőre óriáspanda rezervátum nyílik

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő