Immár tizedik alkalommal rendezik meg az Országos Beatles találkozót. A június 22-i rendezvény helyszíne az óbudai Kobuci Kert, az esemény fővédnöke Klaus Voormann, aki a hatvanas évek elejétől volt a Beatles, illetve a tagok barátja.

A délutántól késő estig tartó minifesztiválon a Beatles két legendás albuma, az idén 60 éves Help! és a Rubber Soul lesz a reflektorfényben. A házigazda Bits Beatles emlékzenekar nyitó és záró koncertblokkjában e lemezek legnépszerűbb dalai csendülnek fel – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

Színpadra lép Petruska András és Bárth János, akik Two of Us címmel adnak elő akusztikus Beatles-műsort. Lesz továbbá Beatles-kvízjáték, amelynek fődíja egy eredeti Höfner hegedű-alakú basszusgitár, amelyet egykor Paul McCartney is használt.

Az idei találkozó fővédnöke a 87 éves német Klaus Voormann, a Beatles egykori baráti körének tagja, képzőművész, zenész, aki a Revolver album borítójáért Grammy-díjat kapott.
Voormann a hatvanas évek legelején, még a zenekar ismertté válása előtt Hamburgban találkozott a Beatlesszel. A hetvenes évektől John Lennon, George Harrison and Ringo Starr számos szólóalbumán működött közre basszusgitárosként, tagja volt a Plastic Ono Bandnek, illetve a Manfred Mann-nak is.

A jubileumi Országos Beatles találkozó június 22-én vasárnap 16 órakor kezdődik a Kobuci Kertben. A rendezvényen a 10 éven aluliak ingyen vehetnek részt. A programok késő estig tartanak; a koncertek után Beat Dj pakolja a lemezeket.

Forrás: MTI

Fotó: Fiona Adams/Redferns

Tizedik alkalommal rendezik meg az Országos Beatles találkozót

Aranylemez lett a Hogyan tudnék élni nélküled? zenei albuma

42 éve Donna Summer learatta a kemény munka gyümölcsét

Hajdúszoboszlói strandolást nyerhet a nyári dalokkal

Egyedülálló zenei pillanatnak lehetünk fültanúi: itt a Holnap hajnalig feldolgozása

Kovács Kati: csak énekelni akart, legendává vált

Ma van a jegestea napja

Danny Zuko és Sandy Olsson 42 éve hódították meg az amerikai kislemezlistát

22 éve a Led Zeppelin vezette az amerikai albumlistát

Ma lenne születésnapos Prince

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő