Sir Tom egyike azon kevés zenészeknek, akiknek karrierje évtizedek óta töretlen. A világ egyik legproduktívabb művésze számár nem léteznek sem műfaji sem korhatárok.

2020-ban Tom Jones a BBC-nek adott interjúban azt nyilatkozta, hisz abban, hogy várnak még rá olyan slágerek, amelyekkel a vezeti a zenei toplistákat. Idén májusban pedig be is bizonyította, hogy nem a levegőbe beszél: 42. stúdióalbuma, a “Surrounded By Time” a brit lemezlisták élére tört – 56 évvel azután, hogy bemutatkozó lemeze, az „Along Came Jones” felkerült a slágerlistákra. Ezzel Tom Jones lett a legidősebb előadó, aki valaha vezette a brit lemezlistákat.

Több mint 6 évtizedes karrierje során Tom Jones több mint 100 millió albumot adott el. Az első nagy slágerét, “It’s Not Unusual”-t számos №1 dal követte, többek közt a “Sex Bomb”, a “Kiss”, “Delilah”, a “What’s New Pussycat”, az “I’ll Never Fall In Love Again” vagy az  “If I Only Knew”.

Tom Jones Treforestben, Dél- Walesben, bányászcsaládban született. A kis Tom diszlexiás volt és a sport sem nagyon érdekelte – még a britek által annyira kedvelt foci sem. Ám annál jobban szeretett énekelni – a hangját először családi összejöveteleken csillogtatta meg. 12 évesen azonban TBC-t diagnosztizálnak nála. Később az nyilatkozta, a 2 éves gyógyítási folyamat a legrosszabb időszak volt az életében.
A zenei világ és a rajongók nagy örömére Tom Jones leküzdötte a betegséget, és összetéveszthetetlen hangjával több évtized után is megörvendezteti a közönségét.

1963-ban a Tom Scott and the Senators nevű együttes frontembereként Wales éjszakai klubjaiban lépett fel. Itt fedezte fel Gordon Mills, aki később a menedzsere lett, és 1964-ben megszerezte az első lemezszerződést is Tom Jones számára. A sikert és az ismertséget már a második singl-ej, az “It’s Not meghozta a fiatal Wales-nek. Innentől pedig nem volt megállás! 1967-ben már a tengerentúli közönséget is meghódította. A Las Vegas-i, a Flamingoban tartott koncertje hatalmas siker lett. Természetesen a női rajongók odavoltak a fiatal brit énekesért, akinek jellegzetes hangja mellett a „köldökig kigombolt” ing és a szűk nadrág is védjegyévé vált. 2008-ban pedig Tom Jones 7 millió dolláros biztosítást is kötött emblematikus mellszőrzetére.

Kevéssé ismert tény, hogy az amerikai fellépését követően Tom Jones-nak lett egy nem mindennapi rajongója: Elvis. A Király a hetvenes években ott volt Tom Jones legtöbb fellépésén. A két zenészlegenda pedig jó barátságot ápolt.

Fotó: Samir Hussein/WireImage

Hét évtizeddel ezelőtt vezette először az amerikai slágerlistát a Király

36 éve a "Nothing Compares To You" az amerikai slágerlistát is bevette

"A Concert For Life" – 34 éve zenésztársai Freddie Mercury-ra emlékeztek

Egészségügyi okokból törölte indiai turnéját a Scorpions

36 éve mindenki Blondie-nak akart telefonálni

34 éve a Def Leppard az ötös szám bűvöletében tarolt

Az Iron Maiden számára a rajongók az elsők – a hírnév másodlagos

Egy vacsora áráért kelt el egy több mint egymillió dollárra becsült Picasso-festményt

Kiderült, milyen zenére táncolt szívesen II. Erzsébet

Rekordot dönthet a Michael

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő