Fónay Márta Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész 1914. szeptember 24-én született Vácott. A négy Fónay-gyerek közül ő volt a legkisebb lány, akit német ajkú édesanyja (a német bárány szóból) Lambinak becézett göndör fürtjei miatt. Miután elvégezte tanulmányait a váci Karolina Leányiskolában, 15 éves korától Budapestre járt dolgozni a Rádióélet újság szerkesztőségébe. Fónayt ekkor kezdte egyre inkább foglalkoztatni a színészet, és szerencséjére a Színiakadémia egyik professzora Vácra költözött a lányával nyugdíjba vonulása után. Az ifjú Fónay sok időt töltött velük: együtt jártak kirándulni, strandolni, sőt néha énekelt is a társaságukban, így javasolták neki, hogy próbálja ki magát a színészi pályán.

Ódry Árpádnál jelentkezett meghallgatásra, aki a Színházművészeti Akadémia igazgatója volt. Ekkor, 1932-ben, a magyar hangosfilmgyártás kezdeti időszakában filmszínész tagozatot készültek indítani az akadémián. Fónayt fel is vették az induló szakra, de az egy évvel később megszűnt, így került Fónay a színihallgatók sorába. Diplomaszerzés után azonnal, 1935-ben a Magyar Színház szerződtette.

Később vidéki színházakhoz került, így csak édesanyja támogatásával tudott megélni, aki folyamatosan csomagokat küldött neki, mivel a jövedelmét a jelmezeire kellett költenie. 1942-ben játszott egy hatalmas sikerű operettben, a Vén diófában Fedák Sári partnereként, mégis egyik napról a másikra otthagyta a színpadot. Mindez frissen kötött házassága miatt történt, mivel a férje azt kívánta, hagyjon fel a színészettel. Ez az időszak azonban nem tartott sokáig.
A háború után a Paulay Ede utcai Művész Színház szerződtette, ahol egy színpadon játszhatott példaképével, Gombaszögi Ellával. 1950-ben került a Nemzeti Színházba, ahol közel másfél évtizedet töltött. Akkoriban már annyira népszerű volt, hogy az Operettszínházban bemutatott Vők iskoláját kifejezetten rá írták. Nemsokára át is ment a Nemzetiből a Fővárosi Operettszínházba, ahol a prózai szerepek után kamatoztatni tudta egyedi ének- és tánctudását.

A színház mellett fiatalon elkezdett filmekben is szerepelni. Emlékezetes alakításaiban elsősorban szeretnivaló figurákat, komikus anyósszerepeket játszott. Szerepelt többek közt a Mágnás Miskában, az Állami áruházban és az Isten hozta, őrnagy úr!-ban, amelyben Tótné szerepében drámai oldalát is megmutathatta. Bár 1975-ben nyugdíjba vonult, azután is aktív maradt. Erő és életvidámság áradt belőle, ami a környezetére is átragadt. Profizmusát igazolja, hogy olyan színész volt, akit nem kellett rendezni: mindig készen vitte a figurát, mégis alázatos volt.

„Nem vagyok lobogó fáklya, csak olyan cserépkályha: kicsit világítok” – vallotta magáról a színművésznő. Ez azonban nem takarta a teljes igazságot, pályatársai ugyanis egyedülálló tehetségként emlékeztek rá, Törőcsik Mari szavaival élve olyan színésznőként, aki nem „játszott”, hanem „létezett” a színpadon, és minden kis szerepet olyan komolyan vett, mintha az Shakespeare volna.

Fotó: MTI /Oláh Csaba