Az olasz karmester, Riccardo Muti hetedik és egyben utolsó alkalommal vezényli az újévi koncerten a Bécsi Filharmonikusokat, 2025. január 1-jén – adta hírül a DPA.

A népszerű Kék Duna keringő kapcsán Muti elmondta, hogy az idei Bécsi Filharmonikusok koncertje a harmónia, a szépség és a béke üzenetét kívánja közvetíteni.
„Reméljük, hogy a kék Duna hullámain szépséggel és szeretettel teli hajók érkeznek” – mondta Muti a Bécsben tartott sajtótájékotratón.

A világhírű koncertettel idén Johann Strauss születésének 200. évfordulóját is ünneplik. Valamint a konvert történetében először szerepel a műsorban egy női komponista műve: Konstanze Geiger Ferdinánd keringőjét adják majd elő a Bécsi Filharmonikusok Riccardo Muti vezényletével.

A koncertet az osztrák közszolgálati televízió, az ORF közvetíti, és világszerte 93 televíziós csatornán sugározzák majd.
Muti több mint 500 koncertet vezényelt a Bécsi Filharmonikusokkal, most pedig megerősítette, hogy a szerdai előadás lesz az utolsó újévi koncertje az együttessel.
„Ez az utolsó alkalom” – mondta a 83 éves karmester.

Muti a híres bécsi, újévi koncert kapcsán adott interjúban, kritizálta a világ kormányait is, amiért nem ismerik el a kultúra és a zene jelentőségét, miközben számos kulturális programot érintő megszorításokat vezetnek be.
„Egyre nagyobb szükségünk van a zenére. A zene orvosság” – fogalmazott az olasz maestro.

Fotó:  Heinz-Peter Bader/Getty Images

Teljes gőzzel folynak az az Ozzy-film előkészületei

Mick Jaggerék visszafordították az időt

A Hold sötét oldalától a Királyi Pénzverdéig – hivatalos emlékérmét kapott a Pink Floyd

Barbra Streisand egészségi okok miatt nem utazik Cannes-ba

Marilyn Monroe titkos pulykatöltelék receptje is kalapács alá kerül egy különleges aukción

Sopronban fókuszban a barátság

48 éves a Grease emblematikus slágere

40 éve mutatkozott be a Top Gun

Megtiltották Brian Maynek, hogy virágokat ültessen

Sztárparádé volt 38 éve a Madison Square Gardenben

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő