A brit rockzene egyik legnagyobb hatású együttese, a Pink Floyd hivatalosan is a The Royal Mint, azaz a brit Királyi Pénzverde emlékérme-sorozatának része lett. A napokban az Egyesült Királyságban forgalomba került különleges kollekció a zenekar felbecsülhetetlen kulturális öröksége előtt tiszteleg, miközben a könnyűzene történetének egyik legismertebb vizuális szimbólumát nemesfémbe öntve örökíti meg.

Az új érme dizájnját Henry Gray tervezte, középpontjában pedig a Pink Floyd 1973-as mestermű-albuma borítójának, a The Dark Side of the Moonnak ikonikus háromszög alakú prizmája látható. Egyes limitált kiadások különleges színezett effektet is kaptak, amely a teljesen fekete háttéren megjelenő szivárványspektrummal idézi meg Storm Thorgerson legendás albumborítóját. Az érme hátoldalán – hagyományosan- brit uralkodó, III. Károly brit uralkodó portréja kapott helyet.

„A Pink Floyd azon igazán ritka zenekarok közé tartozik, amelyek zenéjének és vizuális világának hatása is generációkon átívelő. Elég egy pillantást vetni erre az érmére, és azonnal egyértelművé válik, kit ünnepel” – mondta Rebecca Morgan, a The Royal Mint emlékérmékért felelős részlegének igazgatója.
A zenei ikonográfia kiemelt jelentőséggel bír a gyűjtők számára, ezért a sorozat többféle változatban készül, hogy a rajongók és a komoly numizmatikai gyűjtők igényeit egyaránt kielégítse. Az érdeklődők a The Royal Mint hivatalos webáruházában tekinthetik meg és vásárolhatják meg az elérhető kiadásokat.

A 18,50 és 5320 font – nagyjából 7 670 és 2 205 540 forint – közötti árkategóriában kínált érmék a Music Legends sorozat részei, amelyben korábban olyan ikonikus előadók kaptak helyet, mint Paul McCartney, John Lennon, David Bowie, George Michael, az Iron Maiden, Freddie Mercury vagy Shirley Bassey.

A legelhivatottabb rajongók számára a pénzverde egy különleges kiegészítőt is piacra dobott: luxuskivitelű gitárpengetőket aranyból, ezüstből és sötét színű krómból. A kollekció inspirációját David Gilmour epikus gitárszólója adta a „Time” című dalból, amelyet a zenekritikusok gyakran „a melodikus frazeálás iskolájának”, valamint a rocktörténelem egyik legmeghatározóbb pillanatának neveznek.

Fotó: Royalmint.com

A Hold sötét oldalától a Királyi Pénzverdéig – hivatalos emlékérmét kapott a Pink Floyd

Barbra Streisand egészségi okok miatt nem utazik Cannes-ba

Marilyn Monroe titkos pulykatöltelék receptje is kalapács alá kerül egy különleges aukción

Sopronban fókuszban a barátság

48 éves a Grease emblematikus slágere

40 éve mutatkozott be a Top Gun

Megtiltották Brian Maynek, hogy virágokat ültessen

Sztárparádé volt 38 éve a Madison Square Gardenben

Idén is Muzsikál az erdő

„Inspiráló dolog alkotni" - Ronnie Wood a Stones új albumáról, zenéről és képzőművészetről mesélt

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő