Egészségi problémák miatt kénytelen volt lemondani részvételét Barbra Streisand a 79. Cannes-i Nemzetközi Fesztiválon, amelynek szombati záróünnepségén tiszteletbeli Arany Pálma-díjat vett volna át.

“Orvosaim tanácsára, miután a térdsérülésem utáni lábadozásomat folytatom, sajnos nem tudok idén részt venni a cannes-i fesztiválon” – idézte az amerikai sztárt közleményében a fesztivál.

A szervezők jelezték, hogy a fesztivál szombaton mindenképpen meg kíván emlékezni a 84 éves színésznőről, énekesnőről, rendezőnőről, akinek “gyors felépülést” kíván.

“Nagyon megtisztelő, hogy megkapom a tiszteletbeli Arany Pálmát, és alig vártam, hogy megünnepeljem a 79. fesztivál kiemelkedő filmjeit” – mondta Barbra Streisand. “A legőszintébben köszönöm a fesztiválnak, valamint mindazoknak, akik továbbra is támogatják és képviselik a filmművészetet” – tette hozzá.

A cannes-i elismerés sokadik lesz az énekesnőként, színésznőként és rendezőként is elismert amerikai művész gazdag gyűjteményében, aki azon kevesek egyike, akik a showbiznisz mind a négy nagy kitüntetését megkapták: vitrinjében a két Oscar-díj mellett tíz Grammy-díj, öt Emmy-díj és egy Tony-díj sorakozik, így azon nagyon kevesek egyike, akik magukénak mondhatják a film, a zene, a színpad és a televízió legrangosabb kitüntetését.

Emellett van még kilenc Golden Globe-díja is, ezzel Meryl Streep mellett csúcstartó, továbbá első nőként kapta meg a rendezői Golden Globe-díjat a Yentl című filmért.

Forrás: MTI

Fotó: Kevin Mazur/Getty Images for Genesis Prize Foundation

A Hold sötét oldalától a Királyi Pénzverdéig – hivatalos emlékérmét kapott a Pink Floyd

Barbra Streisand egészségi okok miatt nem utazik Cannes-ba

Marilyn Monroe titkos pulykatöltelék receptje is kalapács alá kerül egy különleges aukción

Sopronban fókuszban a barátság

48 éves a Grease emblematikus slágere

40 éve mutatkozott be a Top Gun

Megtiltották Brian Maynek, hogy virágokat ültessen

Sztárparádé volt 38 éve a Madison Square Gardenben

Idén is Muzsikál az erdő

„Inspiráló dolog alkotni" - Ronnie Wood a Stones új albumáról, zenéről és képzőművészetről mesélt

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő