A barátság ünnepe lesz a SopronFest, ami idén 80 helyszínen 300 programmal vár mindenkit a soproni Lővérekben, valamint a hűség városában és környékén. Július 2. és 4. között többek között a The Prodigy, Kruder & Dorfmeister, Azahriah, Beton.Hofi, a Carson Coma és a Kispál és a Borz is színpadra lép. A bemelegítő napokon, június 27-től pedig városszerte 80 helyszínen 300 program, helyiek által vezetett privát séták, élő podcast felvételek, irodalmi beszélgetések, kiállítások, jazz koncertek, túrák és gasztronómiai események várják a közönséget.

A szervezők törekvése, hogy “korszerű kivitelben” idézzék meg azt az időszakot, amikor a hazai fesztiválok virágkorukat élték, a felhőtlen jókedv, a kulturális sokszínűség és a barátság jegyében több generáció közönségét várják a Lővérekben az erdő közepén elterülő csodaszép helyszínen, ahol a koncertszínpadok és egy 30 méter magas “csúszda” mellett még autós kempinget is működtetnek, reggelivel és napindító jógával fogadják az itt alvókat, mindössze 100 méterre a nagyszínpadtól.

 

Június 27-től egy héten át egész Sopron ünnepi hangulattal telik meg. Közel 80 helyszínen – utcákon, tereken, kávézókban, éttermekben, teraszokon – podcast-beszélgetések, privát séták, gourmet programok és koncertek zajlanak, 12 időszaki kiállítás, de még a Sopronkőhidai Börtön is “megnyitja kapuit”, valamint bringával, túracipőben és Trabantokkal lehet felfedezni a régiót.  „Az ünnepi hangulatú nyitónapon Fűzy Gábor bárzongorista és a 80 éves Demjén Ferenc koncertezik, a Liszt Központ Munkácsy termében öt képzőművész, Bereczki Kata, Bukta Imre, drMáriás, Labrosse Dániel és Osgyányi Sára barátság-ihlette műveit mutatják be. Az első alkalommal megvalósuló “SHOT” kiállítás keretében pedig elismert művészek, zenészek és “jószemű civilek” mobiltelefonnal készült fotóit láthatjuk – “minden kép egy történet” mottóval. Naponta 5-6 milliárd fotó születik mobilokkal, ebből szemezgettek a SHOT kurátorai néhány százat és várják a közönség képeit is.” – árult el részleteket az idei kínálatból Váncza Panna, a SopronFest vezetője.

A SopronFest témája idén a Barátság, ez ad apropót a beszélgetésekhez, a koncertekhez, az éttermeknek, a képzőművészeknek és a meghívott sztárok is erről mesélnek a fesztivál közösségi média felületein. „Feladatunknak tartjuk, hogy a SopronFest a színes kulturális kínálaton túl minden évben egy-egy olyan témára irányítsa a figyelmet, amelyet közös, megélhető értéknek tartunk. Ilyen volt korábban a Hűség és a Boldogság, idén pedig a Barátság, amelyet a fesztivál ideje alatt sok oldalról szeretnénk körbejárni. Hiszünk abban, hogy ezek a témák mindnyájunk számára fontosak és biztosra vesszük, hogy sok-sok új és régi barát találkozik majd a SopronFest idején.” – emelte ki Lobenwein Norbert, a Weekend Event vezetője.

A Hold sötét oldalától a Királyi Pénzverdéig – hivatalos emlékérmét kapott a Pink Floyd

Barbra Streisand egészségi okok miatt nem utazik Cannes-ba

Marilyn Monroe titkos pulykatöltelék receptje is kalapács alá kerül egy különleges aukción

Sopronban fókuszban a barátság

48 éves a Grease emblematikus slágere

40 éve mutatkozott be a Top Gun

Megtiltották Brian Maynek, hogy virágokat ültessen

Sztárparádé volt 38 éve a Madison Square Gardenben

Idén is Muzsikál az erdő

„Inspiráló dolog alkotni" - Ronnie Wood a Stones új albumáról, zenéről és képzőművészetről mesélt

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő