A dal, amely a Flashdance című film betétdalaként vált világhírűvé egyben egy olyan korszak kezdetét jelezte Hollywoodban, amikor a popzene már nem csupán kísérőelem volt a filmekben, hanem azok egyik legfontosabb mozgatórugójává vált. Az MTV térhódításával pedigegyre természetesebbé vált, hogy slágerek „épüljenek be” a mozi világába – ennek nyomán születtek meg később olyan ikonikus zenés filmek is, mint a Footloose vagy a Dirty Dancing.
A „Flashdance… What a Feeling” szövegét Irene Cara írta Keith Forsey közreműködésével, míg a zenét Giorgio Moroder szerezte, aki producerként is jegyezte a felvételt. Moroder és Forsey a ’80-as évek filmzenei korszakának meghatározó alkotópárosa lett: Moroder nevéhez fűződik többek között a Top Gun legendás dalai, a „Danger Zone” és a „Take My Breath Away”, míg Forsey olyan slágereket írt, mint a „Shakedown” a Beverly Hills-i zsaru 2.-höz vagy a „Don’t You (Forget About Me)” a Nulladik órából.
Bár a „Flashdance” szó egyszer sem hangzik el a dalszövegben, a szerzemény mégis szorosan kapcsolódik a filmhez, hiszen a táncról, az önkifejezésről és a belső erőről szól. Irene Cara maga is képzett táncos volt: nemcsak a Fame főcímdalát énekelte, hanem szerepelt is a filmben, mint feltörekvő táncművész.
„A ‘What a Feeling’ egy metafora egy táncosról – arról az érzésről, amikor valaki uralja a testét tánc közben, és ezáltal az életét is képes kézben tartani” – mondta a dalról Irene Cara.
A Flashdance 1983. április 15-én került a mozikba, a dal pedig alig másfél hónappal később, május 28-án már vezette az amerikai slágerlistát, és hat héten át állt az élen. Június 25-én a film soundtrackje is átvette a vezetést az albumlistán, megszakítva Michael Jackson Thrillerének 17 hete tartó uralmát. Jackson albuma később még visszatért a csúcsra, mielőtt végül a Footloose filmzenéje taszította le onnan.
A Flashdance sikerét tovább erősítette, hogy szeptember 10-én egy másik betétdal, Michael Sembello „Maniac” című slágere is az amerikai lista élére került.
A felvétel egyik technikai különlegessége az LM-1 dobgép használata volt, amelyet Richie Zito programozott – ő gitáron is közreműködött a dalban. Giorgio Moroder az elsők között alkalmazta ezt a korszakalkotó eszközt, amely az első programozható dobgép volt valódi dobmintákkal, nem pedig szintetizált hangokkal. A „Maniac” szintén ezzel a technológiával készült.
A „Flashdance… What a Feeling” Irene Cara számára szakmai áttörést is hozott: 1983-ban Grammy-díjat nyert a Legjobb női popénekesi előadás kategóriában, emellett Cara és szerzőtársai Oscar-díjat kaptak a Legjobb eredeti dal kategóriában. Az elismerésért olyan produkciókat előztek meg, mint a Yentl vagy a Tender Mercies betétdalai – sőt még a Flashdance másik nagy slágere, a „Maniac” sem tudta megszerezni előlük az elismerést.
A videóklip ikonikus táncjelenetei hatalmas divathullámot indítottak el: a lábszármelegítő gyakorlatilag a ’80-as évek egyik meghatározó divatkellékévé vált a filmnek köszönhetően.
Giorgio Moroder később elárulta, hogy eleve Irene Carára gondolt a dal előadójaként, mert lenyűgözte az, amit a Fame betétdalával véghez vitt.
Fotó: CBS via Getty Images
