Koncertfilmet készített Brady Corbet, a három Oscar-díjat kapott A brutalista rendezője David Byrne idei baltimore-i koncertjeiből. A Talking Heads egykori frontembere egy éve indult világkörüli turnéja keretében májusban lépett fel két este az amerikai városban, ahol gyermek- és tinédzseréveit töltötte.

A film a nézők elé tárja azt a folyamatos előadásmódot, amely a turné koncertjein látható. Byrne körül tizenhárom zenész, énekes és táncos teremt állandóan mozgó színpadi környezetet, amelyben koreográfia, vizuális művészet, történetmesélés és zene válik eggyé – írta Facebook-oldalán a Spin amerikai zenei és popkulturális magazin.

David Byrne tavaly kiadott lemezét, a Who Is the Shy?-t bemutató koncertsorozat jelenleg is zajlik, az eddigi 150 show négy földrész országait érintette. A turné magyarországi állomása június 28-án volt a Papp László Budapest Sportarénában. A turné az új album dalai mellett az 1975 és 1991 között létezett amerikai rockzenekar, a Talking Heads dalait állítja a középpontba, olyan nagy slágerekkel, mint a Psycho Killer vagy a Burning Down the House.
A koncertfilm különlegessége, hogy 70 milliméteres szalagra forgatták.

“Amikor Brady elmondta, hogy ezt a technikát használja, még nem voltam tisztában a különbséggel, egészen addig, amíg át nem küldte a képkockákat. Igaza volt, a 70 milliméterrel valóban sikerül visszaadni széles vásznon a show vizuális élményét” – fogalmazott David Byrne.

A zenész, énekes, dalszerző nem először szerepel koncertfilmben: a Talking Heads-ről 1984-ben Jonathan Demme készített dokumentumfilmet Stop Making Sense címmel, Byrne American Utopia című, két Emmy-díjjal elismert színpadi produkcióját pedig egy másik nagyágyú, Spike Lee rendezte 2020-ban.

Corbet szerint a zenekar előadása a koncerteken igazi közösségi ünnep volt, emellett az események előtérbe helyezték Baltimore-t, “Amerika egyik leginkább alábecsült történetű városát”.

David Byrne Sleeping Beauties címmel október 6-án könyvvel jelentkezik: a kötet azokról az ötletekről és felfedezésekről szól, amelyek annak idején nem kerültek előtérbe, elfelejtődtek, ám idővel mégis felkeltették az az emberiség figyelmét.

Forrás: MTI

Fotó:Scott Dudelson/Getty Images

Ingyenes kiállításon tekinthetőek meg Freddie Mercury ikonikus színpadi jelmezei Londonban

A brutalista rendezője koncertfilmet készített David Byrne baltimore-i fellépéseiről

Nagypapa lenne John Lennon

David Fincher 37 éve a slágerlista élére repítette Paula Abdult

A Foreigner eddig kiadatlan dalt osztott meg a Head Games korszakából – Peter Frampton gitárszólójával

Már sejthető ki alakítja Ozzy Osbourne-t a filmvásznon

Lengyel cég vette meg a 101 Hang magyar Depeche Mode-előadást

Kórházba került Lionel Richie

Dolly Partont pénteken kísérték utolsó útjára

A Beatles eddig kiadatlan felvétellel lepte meg a rajondókat a Day Tripper születéséről

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő