A Foreigner továbbra is fennállásának 50. évfordulóját ünnepli: a tavaly megjelent Foreigner 4 deluxe kiadása után most újrakevert és újramaszterelt változatban érkezik a zenekar harmadik, többszörös platinalemezzé vált stúdióalbuma, az 1979-ben kiadott Head Games – rajta egy meglepetés felvétellel.

Az új kiadvány október 30-án jelenik meg CD/Blu-ray formátumban, valamint fekete vinylen. A bejelentés alkalmából a zenekar egy nemrég felfedezett, korábban kiadatlan felvételt is megosztott: a Trouble című dalt.
A Head Games 1979-es megjelenésekor a Foreigner eredeti felállásában Lou Gramm énekes és ütőhangszeres, Mick Jones gitáros, zongorista, vokalista és énekes, Ian McDonald gitáros, billentyűs és szintetizátoros, Rick Wills basszusgitáros és vokalista, valamint Dennis Elliott dobos zenélt.
Az album több szempontból is fontos állomás volt a zenekar történetében. Ez volt az első Foreigner-lemez, amelyen Rick Wills basszusgitározott, ugyanakkor ez lett az utolsó album, amelyen az eredeti alapítótagok, Ian McDonald és Al Greenwood is közreműködtek. A Head Games emellett az utolsó olyan Foreigner-album, amelyen az alapító és vezető gitáros Mick Jones énekelte a fő vokált.
A mostani kiadvány egyik legérdekesebb felfedezése a Trouble, amelyet 1979 májusában, a Head Games eredeti felvételei során rögzítettek a New York-i Atlantic Studiosban. A dalt a készülő Head Games box set kutatása közben találták meg. Az eredeti felvétel producere a legendás Roy Thomas Baker volt, a mostani kiadáshoz pedig külön újrakeverték a számot, amely így először válik hivatalosan hozzáférhetővé.
A Trouble különlegessége, hogy Peter Frampton vendégként gitározik rajta. A világhírű gitáros és Mick Jones régóta baráti kapcsolatot ápolnak, így Frampton közreműködése újabb különleges színt ad a korábban elveszettnek hitt felvételnek.
Az eredetileg 1979 szeptemberében megjelent Head Games tovább erősítette a Foreigner helyét generációja meghatározó rockzenekarai között. Az album az együttes 1977-es, saját nevét viselő debütáló lemezének, valamint az 1978-as Double Vision hatalmas sikerét követte, és tovább folytatta azt a figyelemre méltó sikerszériát, amely végül minden idők egyik legnagyobb példányszámban eladott rockzenekarává tette a Foreignert.
Fotó: Getty Images