A kutatók a majmok hangjaiban megfigyelhető „éles frekvenciaugrásokat” vizsgálták, amelyek hasonlítanak az olyan emberi énektechnikákhoz, mint a jódli vagy Tarzan híres kiáltása.
A jódli egy olyan énektechnika, amely során az előadó gyorsan és ismétlődően váltogatja a mélyebb mellhangokat („mellregiszter”) és a magasabb fejregisztert vagy falzettet. Ezt a vokális technikát leginkább az alpesi jódliban, különösen a tiroli dalokban használják.

A legújabb, ezen a téren végzett kutatás kimutatta, hogy a majmok torkában található struktúrák, az úgynevezett hangmembránok, lehetővé teszik számukra, hogy szaggatott hangokat adjanak ki. Ezek a struktúrák az ember evolúciója során eltűntek, hogy biztosítsák a gördülékenyebb beszédet.
A Philosophical Transactions of the Royal Society B című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint a majmok által produkált frekvenciaugrások „jelentősen meghaladják” az emberi énektechnikákban tapasztalhatókat.

A kutatás szerint a majmok úgynevezett ultra-jódli hangugrásai akár „ötször nagyobbak” is lehetnek, mint az embereké. Ez arra utal, hogy a nem emberi főemlősök perifériás anatómiai mechanizmusokat alkalmaznak vokális repertoárjuk bővítésére.
Míg az emberi jódli általában egy oktávon belül mozog, a majmok hangjai akár három zenei oktávot is átfoghatnak.

„Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a majmok olyan evolúciós sajátosságot használnak ki a gégéjükben – a hangmembránt –, amely lehetővé teszi számukra a szélesebb hangskála előállítását, beleértve az ultra-jódlikat is. Ez valószínűleg különösen fontos azoknak a főemlősöknek, amelyek összetett társadalmi életet élnek, és sokféleképpen kell kommunikálniuk egymással” – nyilatkozta  kutatás vezetője, Dr. Jacob Dunn, az Anglia Ruskin Egyetem evolúciós biológia docense.

A kutatás, amely egy bolíviai rezervárumbam végzett terepmegfigyelésekből, számítógépes tomográfiából és szimulációkból állt, rögzítette és elemezte a különböző majmok hangját. A vizsgált fajok között szerepelt a fekete-arany bőgőmajom (Alouatta palliata), a fekete fejű mókusmajom (Saimiri boliviensis), valamint a fekete arcú fekete pókmajom (Ateles chamek).
A tudósok megállapították, hogy az újvilági majmok – amelyek élőhelye Mexikótól Argentínáig terjed – fejlesztették ki a legnagyobb hangmembránokat az összes főemlős közül.

„Izgalmas példát láttunk arra, hogyan biztosít a természet lehetőségeket az állati vokalizáció gazdagítására – még nyelv nélkül is. Az ilyen bonyolult hangmintázatok létrehozása főként az állatok gégealakjának köszönhető, és nem igényel bonyolult agyi irányítást” -mondta Dr. Christian T. Herbst, a Bécsi Egyetem kutatója.
Kollágája, Tecumseh Fitch profeszzor, a Bécsi Egyetem emberi hangfejlődésre specializálódott szakértője és a tanulmány társszerzője hozzáteszi, hogy a „kutatásunk azt mutatja, hogy a hangmembránok kiszélesítik a majmok frekvenciatartományát, de egyben destabilizálják is a hangjukat. Valószínűleg azért tűntek el az emberi evolúció során, hogy biztosítsák a stabilabb hangképzést az éneklésben és a beszédben.”

Fotó: Getty Images