Kalapács alá kerül az a futball-labda, amely Diego Maradona legendás, egyben hírhedt „Isten keze” góljával vált világszerte ismertté az 1986-os mexikói világbajnokságon. A labdát a futballrelikviák gyűjtői gyakran a sporttörténeti emléktárgyak „Szent Gráljaként” emlegetik.

Az árverést szervező Heritage Auctions tájékoztatása szerint a licit a labdára 2,5 millió dolláros kikiáltási árról indul. A szakértők ugyanakkor úgy vélik, hogy a végső összeg akár megközelítheti azt a 9,2 millió dollárt, amelyet 2022-ben fizettek Maradona ugyanazon a mérkőzésen viselt, 10-es számú mezéért.

A mez és a most aukcióra bocsátott labda egyaránt az 1986-os világbajnoki negyeddöntőhöz kötődik, amelyet Argentína 2–1-re nyert meg Anglia ellen, és amely később a torna egyik legemlékezetesebb mérkőzéseként vonult be a sporttörténelembe. Maradona végül világbajnoki címre vezette az argentin válogatottat, amelyben pályafutása során 91 mérkőzésen 34 gólt szerzett.

A labda – amely egy magángyűjtőtől került az árverésre –  eredetiségét egy sportrelikviák fotóalapú összehasonlítására és hitelesítésére szakosodott cég erősítette meg. A mérkőzés után a labdát az akkori játékvezető, a tunéziai Ali Bennaceur őrizte meg, aki arra kérte a találkozó bírói stábját, hogy írják alá a labdát.

A sporttörténelmi jelenet 1986. június 22-én, a mexikóvárosi Azték Stadionban zajlott. Az 51. percben Maradona fejelve, de végül bal kézzel ütötte a labdát az angol kapuba, miközben az angol kapus, Peter Shilton fölé emelkedett. A játékvezető, Ali Bennaceur és partjelzője, Bogdan Docsev nem észlelte a szabálytalanságot, így a gólt megadták, Argentína pedig 1–0-s vezetést szerzett.

A mérkőzés után Maradona elhangzott mondata örökre bevésődött a futballtörténelembe:

„Egy kicsit Maradona fejével, egy kicsit Isten kezével.”

Innen ered a „Hand of God”, azaz a „Isten keze” elnevezés, amely máig az egyik legvitatottabb jelenet a labdarúgás történetében.

Fotó: Heritage Auctions/HA.com

A nap, amikor a playback kirobbantotta a popvilág egyik legnagyobb botrányát

Elárverezik labdát, amellyel Diego Maradona megszerezte az „Isten keze” gólját

36 éve jelent meg Jon Bon Jovi Oscar-díjas felvétele

A Rolling Stones ismét a brit slágerlista csúcsán – beállították a Beatles rekordját

A Király nem csak a zenébe adta bele szívét-lelkét

Isten éltesse Carlos Santanát!

Mick Jagger és Keith Richards: A mesterséges intelligencia nem helyettesítheti a kreativitást

Hatvan év után az angolok újra újra szereztek a foci VB-n

58 évvel ezelőtt Ringo ujjai nem bírták -és ennek a mai napig nyoma van

Tíz korai, eddig kiadatlan David Bowie-felvétel jelenik meg szeptemberben

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő