A tervek szerint több mint ötszázan gyűlnek össze május 30-án a Budai Vár Oroszlános udvarában, hogy közösen állítsák fel a legnagyobb citeraegyüttes Guinness-világrekordját. A rekordkísérlet egyszerre tisztelgés a hangszer és a magyar népzenei hagyomány előtt, emellett pedig a közös zenélés erejét kívánja megmutatni – írják közleményükben a szervezők.

A kezdeményezés előzménye egy 2024-ben született magyar rekord volt, amikor 201 citerás muzsikált együtt. Az idei esemény ezt jóval túlszárnyalja, mivel most a cél a Guinness-világrekord felállítása.
A rekordkísérlet során szatmári népzene csendül fel az ötszáz fős citeraegyüttes előadásában. A zenei anyagot a szervezők már januárban nyilvánosságra hozták, hogy a résztvevők hónapokon át készülhessenek a közös fellépésre határon innen és túl. Az együttes koncertmestere ezúttal is Nauner-Agárdi Éva lesz, akinek vezetésével szólal meg a műsor.

A citerások Magyarország szinte valamennyi régiójából, valamint a határon túli magyar közösségekből, Erdélyből, Felvidékről, a Muravidékről és Kárpátaljáról érkeznek Budapestre. A résztvevők több mint nyolcvan települést képviselnek, bizonyítva, hogy a népzene ma is élő közösségi nyelv, amely generációkat és országhatárokat köt össze. A legidősebb résztvevő 87 éves lesz.

A program a közönség számára ingyenesen látogatható, a főpróba 15 órakor, maga a rekordkísérlet 16 órakor kezdődik.

Az egész napos programsorozatot koncertek és családi programok színesítik. Fellép többek között Gryllus Dániel, Tuba Örs és zenekara, a Dűvő Zenekar, valamint a Pannonia Citerazenekar. A gyermekeket hangszerbemutató várja, ahol testközelből ismerkedhetnek meg a citerával.

Május 30-án Budapesten rendezik meg a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét is, erre reflektálva a muzsikusok egy különleges zenei átirattal is készülnek: a koncertprogram részeként elhangzik majd Tony Britten BL-himnusza is magyar népi hangszerekre áthangszerelve. A mű olyan tradicionális hangszerek megszólalásával kap új karaktert, mint a tárogató, a cimbalom és a hegedű.

A rekordkísérlet főszervezője Trencsényi Tímea, a Rétközi Ifjúsági és Kulturális Egyesület művészeti vezetője.

Az eseményre a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 17 millió forintos támogatást adott a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumán keresztül Hankó Balázs korábbi kulturális miniszter döntése alapján.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

Ma van a méhek világnapja

Mi ez a tánc, fiatalok? - könyv jelent meg Novai Gáborról

Teljes gőzzel folynak az az Ozzy-film előkészületei

Mick Jaggerék visszafordították az időt

A Hold sötét oldalától a Királyi Pénzverdéig – hivatalos emlékérmét kapott a Pink Floyd

Barbra Streisand egészségi okok miatt nem utazik Cannes-ba

Marilyn Monroe titkos pulykatöltelék receptje is kalapács alá kerül egy különleges aukción

Sopronban fókuszban a barátság

48 éves a Grease emblematikus slágere

40 éve mutatkozott be a Top Gun

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő