George Michael egykori személyi asszisztensének birtokában lévő személyes tárgyakat bocsátottak árverésre. A döntés komoly felháborodást váltott ki a 2014-ben elhunyt nő családtagjaiból.

Siobhan Bailey több mint húsz éven át dolgozott az énekes személyi asszisztenseként. Miután 2014-ben váratlanul elhunyt, a George Michaelhez kötődő emléktárgyakból és relikviákból álló gyűjteménye akkori férjéhez került, akivel a nő halálakor éppen válófélben volt – számolt be róla a BBC.
Tizenkét évvel később a férfi a Sworders Fine Art Auctioneers aukciósházzal együttműködve, Bailey nevében bocsátotta árverésre a tárgyakat. A gyűjtemény egyik legértékesebb darabja az a gitár, amelyet George Michael a „Faith” című dal ikonikus videóklipjében használt. A hangszer több mint 240 ezer dollárért kelt el.
Siobhan testvére, Gerard Bailey a BBC-nek azt mondta, húga nem helyeselte volna a „Faith & Fame: A Personal George Michael Collection” (Faith és hírnév: George Michael személyes gyűjteménye) címmel meghirdetett aukciót, és a történteket „teljesen etikátlannak” nevezte.
„Siobhan elborzadt volna már attól a gondolattól is, hogy az árverést az ő nevében rendezik meg, és hogy a számára oly kedves személyes tárgyai a legmagasabb árat ajánló licitálóhoz kerülnek. Azt hiszem, összetörte volna a tudat, hogy valami ennyire személyes dolgot, például a turnéprogramját tartalmazó határidőnaplóját és George kézzel írt jegyzeteit árverésre bocsátják. Az egész ízléstelen, és teljesen ellentétes az ő személyiségével” – nyilatkozta Gerard.
Az aukciósház a kollekciót „Siobhan Bailey hagyatékának bensőséges fotó archívumaként” mutatta be. A több mint harminc tételből álló gyűjteményben a gitár mellett Bailey által készített fényképek, valamint egy meghívó is szerepelt Andrew Ridgeley, George Michael egykori Wham!-beli zenésztársa 21. születésnapi partijára.
Bailey éveken át az énekes bizalmasa és közeli tanácsadója volt, akiermészetes halállal hunyt el, 56 éves korában – George Michael csaknem három évvel később, 2016 decemberében halt meg, 53 évesen.
Gerard a BBC-nek elmondta, hogy nővére halálakor még nem rendelkezett végrendelettel, de már dolgozott annak elkészítésén. A férfi szerint Siobhan azt szerette volna, ha személyes tárgyait unokahúgaira és unokaöccseire hagyja, nem pedig a férjére, akitől már eltávolodott.
Gerard azt kérte, hogy amennyiben az árverést mégis megtartják, azt ne a nővére, hanem a férje nevében rendezzék meg. Kérésének azonban az október 29-i licitálás előtt nem tettek eleget.
A Guitarist magazin október 26-i cikkében Guy Schooling, a Sworders művészeti és régiségosztályának vezetője arról beszélt, hogy Bailey férjét „mélyen megrázta” felesége halála, ezért a gitárt és az összes többi emléktárgyat a garázsában helyezte el.
„Később azonban arra jutott, hogy ezek a tárgyak nem maradhatnak örökre a garázsban, mert idővel károsodhatnak” – magyarázta Schooling.
Elmondása szerint az aukció előkészítése mintegy három évet vett igénybe, az aukciósház azonban határozottan állítja, hogy a gitár eredeti, hiteles darab. George Michael családja is megerősítette a hangszer eredetét, így nem számítanak arra, hogy bárki kétségbe vonná annak hitelességét.
Az árverésen minden felkínált tárgy gazdára talált, a legmagasabb árat pedig kétségkívül a „Faith” videóklipjében használt gitárért fizették.
Fotó: Michael Putland/Getty Images