Az AC/DC megosztotta az első képet a turné próbákról – immár új felállásban, Matt Lauggal a dobok mögött és az egykori Jane’s Addiction tag Chris Chaney-vel basszusgitáron A rock legendák pénteken, május 17-én Németországban, Gelsenkirchenben indítják „Power Up” turnéjukat, majd további 20 koncertet adnak több európai városban.

A fotót, amelyen az AC/DC már új felállásban látható próba közben – Brian Johnson ének, a gitárosok Angus Young és Stevie Young, gitár, Matt Laug dobok, Chris Chaney, basszusgitár – a rock legendák a közösségi oldalaikon osztották meg.

Laug Phil Ruddot helyettesítette a Power Trip fesztiválon, most pedig visszatér az AC/DC-hez a” Power Up” turnéra, míg Chaney Cliff Williams helyébe lép, aki eredetileg 2016-ban vonult vissza a „Rock Or Bust” turnét követően, visszatért a bandához 2020-as “Power Up” album felvételeinél.
Chaney a Taylor Hawkins & The Coattail Riders tagja volt és a játszott Taylor Hawkins emlékére a Wembley-ben rendezett nagyszabású koncerten is.

Fotó: facebook.com/acdc

"Thunderstruck" 35!

60 éve mutatkozott be a tengerentúlon a Beatles egyik legnagyobb slágere

Isten éltesse Hans Zimmert!

Ma kezdődik a 27. Szolnoki Gulyásfesztivál

Fél évszázados a Pink Floyd mesterműve

11 éve ment el Sztankay István

Hosszú idő után először teázott együtt Harry herceg és édesapja, III. Károly

Eric Clapton bemutatta Journeyman: Deluxe Edition egyik bónuszfelvételét

A rácsok mögött marad John Lennon gyilkosa

80 éve született „a Császár”

Cannes-ban, Berlinben és Velencében bemutatott filmek láthatók a 15. Mozinet Filmnapokon

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő